Százezer ügyféllel száguld a HU-GO

Százezredik ügyfelét köszöntötte az idén ötéves Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. és a 3,5 tonnánál nehezebb járművek útdíjfizetését lehetővé tévő HU-GO rendszer.

Az új ügyfélcsúcsot az ÚT-PROFIL Kft. HU-GO-hoz történő csatlakozásával sikerült elérni. Ebből az alkalomból a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója, Bartal Tamás személyesen gratulált a cég vezetőjének a vállalat kenderesi székhelyén.  

A százezredik ügyfél regisztrálása kapcsán a NÚSZ Zrt. elemzést készített az e-útdíjat fizetőkről. Ez alapján a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek az elmúlt öt évben több mint 15 milliárd kilométert tettek meg a hazai díjfizetős utakon. Ez a Nap-Föld távolság mintegy százszorosa.

A regisztrált HU-GO ügyfelek között 35.300-an voltak azok, akik novemberben legalább egyszer használták az útdíjfizetésben kulcsszerepet játszó fedélzeti berendezésüket (OBU-t). 

Ezek az ügyfelek novemberben 146.300 tehergépjárművel közlekedtek. Közel felük egyetlen teherautóval szelte a hazai úthálózatot, több mint egyharmaduk 2-5 közötti járművel szállított, a fennmaradó részük ötnél több tehergépjárművel fuvarozott. A külföldi és a magyar ügyfelek között ebben a tekintetben nem volt számottevő különbség.

A többségében néhány járművel futó kis- és közepes vállalkozások mellett igazi „nagyágyúkat” is találunk a HU-GO rendszerben. A november havi csúcstartó egy holland szállítmányozási cég volt, a társaságnak közel 2800 teherautója koptatta a magyar aszfaltot az előző hónapban. A 3,5 tonnánál nagyobb járművek összességében csak novemberben mintegy 264 millió kilométert tettek meg a hazai díjköteles úthálózaton.